Sziasztok!

A mai napom - azon kívül hogy átmozgattam kicsit az utóbbi napokban kinyírt izamimat -, azt jelöltem ki fő célnak, hogy keresek kicsiny városomban egy helyet, ahol lehet húzódzkodni, és tolódzkodni.
Előbbit sikeresen meg is találtam egy használaton kívüli, gazzal sűrűn benőtt focipálya képében, ahol a kaput fogom erre a célra használni... majd. Egyelőre a húzódzkodásból második szinten tartok, szóval ez még csak a jövő. De jó előre tervezni.
A tolódzkodóval már nem volt túl nagy sikerem, csak egyszer hittem azt, hogy megtaláltam, de amikor közelebb mentem, kiderült, hogy az csak egy gyerekmászóka. Ezzel sokat nem tudok kezdeni... most.
De legalább letekertem kb. 14 kilométert, mert átmentem még a szomszéd faluba is a keresgélés során.
Na mindegy, majd találok valami alternatívát.

Ezen kívül mára még hátravan a 200 felülés program mai adagja, de arról már nem biztos, hogy írok ma. Majd a következő bejegyzésben arról is teszek említést.

További szépeket, és jó edzést mindenkinek!
Ben